Népzene a stúdióban

November 29-én egy chiswicki stúdióba vonult a Pálinka. Magyar népzene mellett feljátszottuk első saját szerzeményünket, a Fekete-piros című Kányádi Sándor vers megzenésítését is. Hallgasd meg itt {új ablakban nyílik}: Fekete-piros (Copyright © 2008 by Tamás Katalin)

Szűk. Lépten-nyomon beleakadok a kábelekbe, feldöntöm a mikrofon-állványt, jönnek utánam a zsinórok fejhallgatóstól, hangfalastól. Minden vörös, a szőnyeg, a függöny, a kárpit, a hangszigetelő. És sötét van. Megfulladok, nemhogy énekeljek! Fekete.
Felgyúlnak a fények, összeraknak, beállítanak, szerelnek, kérdeznek, mosolyognak.
Kezdhetünk, piros.
Verődnek a falnak a hangok, tompák, leesnek és összetörnek. Nem jó, újra! Fekete. Ausztrál, magyar, székely tempóban szakadunk ki a szűk vörös homály markából és koncentrálunk a zenére, két pár lány. Előmerészkednek megint a hangok, egymásba kapaszkodva táncolnak körbe-körbe, ütköznek, simulnak, ugrálnak, lejtenek, majd pörögnek…

Három négyzetméter muzsika.Újra! Lassan hozzánk idomul a tér, átöleli a dallamot.
Újra! Jönnek ismét kacagók, sírók, zengők, kopottak, puhák és érdesek, szállnak, suhognak és uralják minden idegszálunkat. Piros.

Kezdjük! Különös. Ugyanabban a pillanatban feszíti szét a stúdiót három határ indulata, amely pillanatban a magyar népzene elválaszthatatlanul összeforrasztja ugyanazon határokat. Fekete-piros-fekete.