Meghívó Pálinka koncertre

February 25th, 2009

Drága barátok, ismerősök, cimborák, haverok, pajtások!

Ha netalán remegnétek már a Pálinka hiányától, itt a spiritusz újratöltve!! Pirosban- feketében, újban, frissben. Éget, mint a tűz lángja!

Virágos jókedvvel, tánccal, muzsikával várunk március 5-én és 7-én este ez évi első fellépéseinkre a mellékelt plakáton feltüntetett helyszíneken. Vendégeink a kolozsvári Ördögtérgye Néptáncegyüttes táncosai. Aki pedig a Pálinkát pálinkával szereti, az abban sem fog hiányt szenvedni!

Gyertek!

Meghívó

Zenekari fotók

December 3rd, 2008

Most jöttek meg a Tunartstól a kiállításmegnyitó fotói…

Fotok: Orsi’Sika’Domjan & Brandon, TunArts

Gyógyító Pálinka

November 26th, 2008

A Pálinka zenekar három manchesteri öregek otthonában muzsikált a hétvégén. Hatalmas élmény volt ez nem csak nekünk, hanem közönségünknek is. Olyan öregeket sikerült megmozgatni, énekeltetni és bevonni a közösségi életbe magyar népzenével, akik előtte meg sem szólaltak vagy maguktól nem tettek egy mozdulatot sem. Felemelő érzés volt népzenénket terápiás célokra használni és kiérdemelni a Gyógyító Pálinka nevet:

Ezúttal nem perdült táncra a publikum és nem fojtotta el tapsvihar sem az utolsó dallamokat. Ott jártunk, ahol már elhalt a szó, a gesztus, a mozdulat. De a tekintet, ami megmaradt, az az utolsó lángjával belénk perzselte a végtelen hálát, szomorú volt és nagyon boldog. Láttuk a tekintetben az elmúló embert, ahogy táncol a magyar népzenére, sír, nevet, szól, énekel, mesél, emlékezik… Legszívesebben egy hirtelen mozdulattal kitéptem volna a lelkem mélyéről a legdrágább kincsemet, a dalt és ajándékba adom neki, beletemetem öreg kezébe, mozdulatlan testébe, fakó arcába. Tessék, itt van, a tied! Csak ne múljon el! Nézzél még, nézzél így!!

Palinka az egyik oregek otthona elott

Palinka az egyik oregek otthona elott

Megtancoltattuk a gondozonot

Megtancoltattuk a gondozonot

Vidamsag az oregek otthonaban

Vidamsag az oregek otthonaban

Csoportkep

Csoportkep

Kiállításmegnyitó

November 8th, 2008

…adott pillanatban az alkotók iránti általános tisztelet bizonyult majdhogynem hiábavalónak a tegnap esti kiállítás-megnyitót követő spontán kis ünneplésen. A művészeknek kijáró visszafogottsággal ugyanis csak addig voltak eltelve a jelenlévők, míg fel nem csendült a muzsika. A műalkotások áhítatos értelmezésének mélységeiből a Pálinka egy vonóhúzással visszarántotta az embereket a Red Gate Gallery padlójára. És az történt, ami szokott. Mulatság. Ahol pedig a magyar mulat, ott jószerivel nincs sem Isten, sem ember, sem galéria, sem műtárgy…

Palinka plays Hungarian Folk Music at TunArts Exhibition Opening

Pálinka a kiállításmegnyitón

Pálinka plays after the exhibition

Pálinka a hivatalos program után

Attandants dance Hungarian Folk Dances

Mindenki bekapcsolódott :)

Táncház Londonban

October 9th, 2008

Frissen megismert barátunk, Stanik Bence írta az alábbi cikket pénteki Green Note-beli fellépésünkről (valószínűleg az Új Magyar Szóban fog megjelenni).

Mindennek a Pálinka az oka és a nők. A táncházas körökben jól megbecsült nedű, mint tudjuk, csodákat művel. Mostanában viszont csak a nevével járul hozzá a modern táncházmozgalom nyugat-európai fellendítéséhez. Így nevezte el magát ugyanis az elmúlt hónapokban összeforrott népi zenekar, mely azonnal fellépésekhez jutott a brit fővárosban.

Péntek esti koncertjükön teljes teltház fogadta őket egy aprócska, észak-londoni lokálban. A hétköznaponként blues, dzsessz és folkzenekarokat befogadó Green Note közönsége nem hallott még ehhez hasonlót. “Valami egészen más fajta zene következik!” - nyugtatgatott előre is a konferanszié. Az első dallamok (szatmári csárdás és friss) után elődőlt, hiába volt az aggodalom. Rögtön hangos kurjongatás, tapsolás keveredett a ritmusok közé. Koncert ide vagy oda, sokan nem bírtak egy helyben ülni a muzsika hangjára. Nem csak a londoni magyar táncegyüttesek egy-egy tagja, (két aktív csoport is működik Londonban!), helyi fiatalok és idősek is táncra perdültek az asztalok között. Egy ír úr csak ücsörögve csodálta a zene-tánc-ének szentháromságát, “mint régen otthon!” - sóhajtott.

A nőkre visszatérve, talán egyedülálló módon ebben a zenekarban egyetlen férfi sincs. A négy hölgy: Cseresnyés Krisztina (ének, Székelyföld), Zempléni Mária (hegedű, Budapest), Tamás Katalin (brácsa, Nyíregyháza) és McCarthy Melinda (bőgő, Ausztrália), Londonban élő és dolgozó fiatalok. “Azt hiszem egy buliban találkoztunk.” - meséli Katalin a koncert szünetében. A brácsázás mellett ő látja el a szervezői feladatokat. Kata csak a szilveszteri bulira érkezett a brit fővárosba. “Itt maradtam.” - s nem részletezi. Miskolcon, majd az USA-ban diplomázott közgazdász-marketingesként, e mellett zenész, fotós, formatervező, néha még szobrász is. Mindent finoman, okosan a háttérből intéz. Mint ezt a péntek estét. Spontán magyar táncház Londonban, épp pálinka nélkül, de a nem kevésbé inspiráló, csupahölgy Pálinka zenekarral. Tánccal és énekkel, annak igazi rendje-módja szerint. “S még csak most álltunk össze!” - mondják a lányok széles mosolyok közepette. (A Pálinka zenekar szombat este már az angliai római katolikusok központjában, a hagyományos londoni Szüreti Bálon muzsikált.)

  • Népzene Londonban

    Ezen az oldalon a Pálinka Zenekar számol be legfrissebb angliai kalandjairól és a magyar népzene világában tett felfedezéseiről.

  • Blogroll
  • Admin