Ha netalán remegnétek már a Pálinka hiányától, itt a spiritusz újratöltve!! Pirosban- feketében, újban, frissben. Éget, mint a tűz lángja!

Virágos jókedvvel, tánccal, muzsikával várunk március 5-én és 7-én este ez évi első fellépéseinkre a mellékelt plakáton feltüntetett helyszíneken. Vendégeink a kolozsvári Ördögtérgye Néptáncegyüttes táncosai. Aki pedig a Pálinkát pálinkával szereti, az abban sem fog hiányt szenvedni!

Gyertek!

Kicsit félve állítottunk be budai lakásába Fekete-piros c. versének megzenésítésével. A Pálinka előtt több százan próbáltak már dallamot faragni verseihez, ráadásul mi ajánló nélkül, ismeretlenül kopogtunk be az ajtaján. Kétségeinket fél perc alatt oszlatta el ajtót nyitó felesége - rég nem látott unokaként fogadott.

Sándor bácsinak 80 éve ellenére vág az agya, hihetetlen jó a memóriája, hatalmas a műveltsége és töretlen a humora. Iszonyatos tudása ráadásul végtelen szerénységgel és nyitottsággal párosul. Foteljéből úgy pattant fel minden alkalommal, ha eszébe jutott egy könyv vagy egyéb felidézendő dolog, hogy egy 20 éves megirigyelhette volna.

A dalra nem szólt semmit, a szerzői jogról pedig annyit mondott, hogy a vers olyan, mint egy cipő. Mindenki úgy használja, ahogy jól esik neki - saját lábformájára alakul, lúdtalpához igazodik és bütykeihez idomul. Ezzel a témát le is zárta, sokkal fontosabb dolgokra tértünk át.

Élete “fő művének” az ablaka elé emelt, Melokkó Miklós által megformált és óvodások adományaiból finanszírozott Benedek Elek szobrot tartotta, amelyet azokért a gyermekekért állíttatott, akik az 56-os forradalom áldozataiként már nem ismerhették Elek apó meséit.

Délután 1-től fél háromig voltunk ott, megittunk az öreggel három kicsi pálinkát. Amikor a galambfalvi szilvapárlat elfogyott, a következő két literes palackot egy kínai padlóvázából varázsolta elő. Ezen jót kacagtunk és megjegyeztük - A kínai váza titka… Mire felpattant, mondván - Dehogy kínai, Szász Endre. És megmutatott jó néhány eredeti festményt is, neki dedikálva. Megkért, hogy próbáljam ki az ágyát, felhívta figyelmem néhány könyvre a polcon, elszavalt négy verset és rengeteg sztorit mesélt a magyar történelemből.

Amikor a székelyek és a magyarok kapcsolatáról kérdeztem, kis gondolkodás után végül annyit mondott: “Székely szarta a magyart.” és hozzátette: a székelyek ugyan magyarul beszélnek, de egyébként önálló, a történelmi Magyarország területén a magyaroknál jóval korábban megtelepedő népcsoportról van szó.

Összességében, hatalmas élmény volt találkozni legnagyobb magyar költőnkkel, aki búcsúzóul átnyújtotta a Fekete-piros szótaghelyes angol fordítását, hogy anyanyelvükön adhassuk elő a dalt londoni közönségünknek.

Kányádi Sándor dedikációja a Pálinka Zenekarnak

November 29-én egy chiswicki stúdióba vonult a Pálinka. Magyar népzene mellett feljátszottuk első saját szerzeményünket, a Fekete-piros című Kányádi Sándor vers megzenésítését is. Hallgasd meg itt {új ablakban nyílik}: Fekete-piros (Copyright © 2008 by Tamás Katalin)

Szűk. Lépten-nyomon beleakadok a kábelekbe, feldöntöm a mikrofon-állványt, jönnek utánam a zsinórok fejhallgatóstól, hangfalastól. Minden vörös, a szőnyeg, a függöny, a kárpit, a hangszigetelő. És sötét van. Megfulladok, nemhogy énekeljek! Fekete.
Felgyúlnak a fények, összeraknak, beállítanak, szerelnek, kérdeznek, mosolyognak.
Kezdhetünk, piros.
Verődnek a falnak a hangok, tompák, leesnek és összetörnek. Nem jó, újra! Fekete. Ausztrál, magyar, székely tempóban szakadunk ki a szűk vörös homály markából és koncentrálunk a zenére, két pár lány. Előmerészkednek megint a hangok, egymásba kapaszkodva táncolnak körbe-körbe, ütköznek, simulnak, ugrálnak, lejtenek, majd pörögnek…

Három négyzetméter muzsika.Újra! Lassan hozzánk idomul a tér, átöleli a dallamot.
Újra! Jönnek ismét kacagók, sírók, zengők, kopottak, puhák és érdesek, szállnak, suhognak és uralják minden idegszálunkat. Piros.

Kezdjük! Különös. Ugyanabban a pillanatban feszíti szét a stúdiót három határ indulata, amely pillanatban a magyar népzene elválaszthatatlanul összeforrasztja ugyanazon határokat. Fekete-piros-fekete.

Stúdióvörös

Magyar népzene mixelés

Fotok: Orsi’Sika’Domjan & Brandon, TunArts

Ezúttal nem perdült táncra a publikum és nem fojtotta el tapsvihar sem az utolsó dallamokat. Ott jártunk, ahol már elhalt a szó, a gesztus, a mozdulat. De a tekintet, ami megmaradt, az az utolsó lángjával belénk perzselte a végtelen hálát, szomorú volt és nagyon boldog. Láttuk a tekintetben az elmúló embert, ahogy táncol a magyar népzenére, sír, nevet, szól, énekel, mesél, emlékezik… Legszívesebben egy hirtelen mozdulattal kitéptem volna a lelkem mélyéről a legdrágább kincsemet, a dalt és ajándékba adom neki, beletemetem öreg kezébe, mozdulatlan testébe, fakó arcába. Tessék, itt van, a tied! Csak ne múljon el! Nézzél még, nézzél így!!

Palinka az egyik oregek otthona elott

Megtancoltattuk a gondozonot

Vidamsag az oregek otthonaban

Csoportkep

Mindennek a Pálinka az oka és a nők. A táncházas körökben jól megbecsült nedű, mint tudjuk, csodákat művel. Mostanában viszont csak a nevével járul hozzá a modern táncházmozgalom nyugat-európai fellendítéséhez. Így nevezte el magát ugyanis az elmúlt hónapokban összeforrott népi zenekar, mely azonnal fellépésekhez jutott a brit fővárosban.

Péntek esti koncertjükön teljes teltház fogadta őket egy aprócska, észak-londoni lokálban. A hétköznaponként blues, dzsessz és folkzenekarokat befogadó Green Note közönsége nem hallott még ehhez hasonlót. “Valami egészen más fajta zene következik!” - nyugtatgatott előre is a konferanszié. Az első dallamok (szatmári csárdás és friss) után elődőlt, hiába volt az aggodalom. Rögtön hangos kurjongatás, tapsolás keveredett a ritmusok közé. Koncert ide vagy oda, sokan nem bírtak egy helyben ülni a muzsika hangjára. Nem csak a londoni magyar táncegyüttesek egy-egy tagja, (két aktív csoport is működik Londonban!), helyi fiatalok és idősek is táncra perdültek az asztalok között. Egy ír úr csak ücsörögve csodálta a zene-tánc-ének szentháromságát, “mint régen otthon!” - sóhajtott.

A nőkre visszatérve, talán egyedülálló módon ebben a zenekarban egyetlen férfi sincs. A négy hölgy: Cseresnyés Krisztina (ének, Székelyföld), Zempléni Mária (hegedű, Budapest), Tamás Katalin (brácsa, Nyíregyháza) és McCarthy Melinda (bőgő, Ausztrália), Londonban élő és dolgozó fiatalok. “Azt hiszem egy buliban találkoztunk.” - meséli Katalin a koncert szünetében. A brácsázás mellett ő látja el a szervezői feladatokat. Kata csak a szilveszteri bulira érkezett a brit fővárosba. “Itt maradtam.” - s nem részletezi. Miskolcon, majd az USA-ban diplomázott közgazdász-marketingesként, e mellett zenész, fotós, formatervező, néha még szobrász is. Mindent finoman, okosan a háttérből intéz. Mint ezt a péntek estét. Spontán magyar táncház Londonban, épp pálinka nélkül, de a nem kevésbé inspiráló, csupahölgy Pálinka zenekarral. Tánccal és énekkel, annak igazi rendje-módja szerint. “S még csak most álltunk össze!” - mondják a lányok széles mosolyok közepette. (A Pálinka zenekar szombat este már az angliai római katolikusok központjában, a hagyományos londoni Szüreti Bálon muzsikált.)